új MIGBK logo
A Madách Imre Gimnázium, a Barcsay
Baráti Körének portálja

alapítva 1902
fomenü vissza az elozo lapra

 

Nyugat, 1936. 4. szám.

Kassák Lajos: Az Artamónovok

Gorkij - Fordította: Gellért Hugó - Genius kiadás 1926. 24.


Nem felfedezni akarom Gorkijt - kiválasztott érték ő már régóta kritikus és közönség előtt egyaránt. Egész lényével azok közül a kevesek közül való, akik az ember-fogalom nemes értelmével telítettek s mint alkotó karakterek maximálisan fejeződnek ki művészetükben. Száz százalékban lírikus. Szociális világszemléletének megvan a tudományos háttere, de szocialistasága művészetével egyenértékű kiélési forma, forradalmi cselekedetei elsődlegesen egy nyughatatlan ember érzésvilágának a kifejeződései. Ha író, akkor szocialista, s ha szocialista, akkor író. Írásai el nem skatulyázhatók a mai forrongó művészek egyik csoportjához sem és mégis ő egyik legjelentősebb reprezentánsa korunknak. Amit mond, az tele van keserű és mégis forró életízzel, s ahogy elmondja, az egy ember érzés- és gondolatvilágának tiszta művészetté formálása. Politikai állásfoglalásában a legszélsőségesebb forradalmárok egyike, irodalmában azonban sohasem téved bele a poétikai szólamok áradatába. Témameglátása a szocialista Gorkij tudományos világszemléletétől determinált, de művészetének jelentősége nem az Upton Sinclair-féle riporter-realizmusban, hanem a feldolgozott témát képviselő figurák fizikai és spirituális életének közvetlen és nem illusztratív megmutatásában van. Nem mond cinóberbe mártott frázisokat, történetei és történeteinek hősei a mindennapiság öntudatlan tompultságából egy naposabb, tisztultabb világkép felé feltörekvő erők megnyilvánulásai. Alakjainak élete sorsszerű élet. Hősei nem belátásból, hanem másképp nem történhető belső kényszerűségből dolgoznak a környező világ megreformálásán. Nem reálpolitikusok, meglehetősen távol áll tőlük a nyugati lélek racionalizmusa. Mondhatnám, Gorkij lírai filozófus és nem véletlen, hogy az ő legtöbbnyire tárgytalan vágyakozása, paraszti módon naiv bölcselkedése inkább a kelet nirvánás életfelfogásához, mint a modern amerikanizmushoz áll közel. Bevallottan és ismerten a nyugati kultúra rajongója Gorkij és mégis mindmáig megmaradt tipikusan orosznak, sőt muzsiknak. A munkásmozgalomban személy szerint a parasztság képviselőjének tartja magát, a művészetén át bemutatott figurák legtöbbnyire földtelenné lett parasztok s hiába rajzol meg városi proletárt, ezeknek a gyárakba csordázott, vagy a menhelyek piszkára sínylődő páriáknak a beszélgetéséből mindenkor a falu, a föld, a szabad tér utáni nosztalgia panaszkodik vagy reménykedik elő. Ezért is az ő írásait nem lehet a szocialista irodalom úgynevezett harcos csoportjához sorozni. Az ő hősei bár nem bírják el és gyűlölik a fennálló társadalmi rendet, mégis csak nagyritkán kerülnek vele komolyan összeütközésbe. Elítélő véleményüket szép, mélyen érzett mondatokba foglalják s mint valami eretnek szerzetesek, kimennek az országútra, csavargásaikban mintegy szimbolikusan megmutatva a vágyat, ami őket, társadalmi individuumokat kifelé hajszolja az emberi közösségből, amivel pedig együtt élni és csakis érte élni szeretnének. Írásaiból könnyű kikövetkeztetni, hogy ő inkább humanista, egy általános emberi ideál képviselője, mint osztályharcos pártember. Politikai oldalról ezért sok támadás érte Gorkijt. Őt, aki erős kirohanásokat intézett Tolsztoj és Dosztojevszkij ellen, szentimentális kispolgároknak nevezvén őket - szintén kispolgárnak jelölték meg a "proletárművészet" hirdetői és képviselői. Gorkij reagált ezekre a támadásokra és több cikkben írta meg véleményét a szocialista és proletárművészet kérdéséről. Fejtegetéseinek végső konklúziója: a szocialista mozgalom célkitűzésében az osztályharc eszközeivel az osztálynélküli társadalom megteremtéséért harcol. Lehetetlenség tehát proletárművészetről, vagyis kimondottam osztályművészetről beszélnie annak, aki magát szocialistának vallja. A nemcsak gazdaságilag, hanem kulturálisan is elnyomott munkásságnak osztályművészetet teremteni a szocializmus alapgondolatával ellentétben álló ténykedés lenne. - Gorkijnak elméleti fejtegetéseiben még akkor is igaza van, ha művészi produktumai a fent említett individuális passzív karakterük miatt nem is nevezhetnénk teljes egészükben szocialista művészetnek. Mint mondtam már, Gorkij alakjai könnyen kívül helyezik magukat a társadalmi harc kötelezettségén. Passzív alaptermészetükkel nagyon kis részük lehet a mozgalmak erősítésében és gyorsításában. De ez inkább a paraszti, mint kispolgári jellegzetessége Gorkijnak. Benne még az öntudatos cselekedetig el nem érkezett parasztság tétovasága fogja le az öntudatos szocialista harcos lendületeit. A legtendenciózusabb írásának, az "Anya" című regényének főhőse csak úgy egy reménytelen akkorddal fejezi be a pályafutását, mint bármelyik novellájának csavargója, vagy az "Éjjeli menedékhely" intellektuelje. Gorkij könyveiben mindmáig alig ismerhető fel a szocialista építő ereje, amit alakjai csinálnak, az szocialista szempontból inkább szánalomra, mint követésre méltó volt.

"Az Artamónovok" című legújabb Gorkij-regény fordulópontot mutat az író életében és művészetében.
Gorkij ma több ötvenévesnél és én az elsők között jegyzem fel róla, hogy Gorkij, a csavargó, elérkezett Gorkijhoz, a szocialistához. Az Artamónovok életerős emberek, nem iparkodnak bölcs mondásokkal a mindennapi bajok és gondok elől megugrani, kemény építő akarat van bennük s ez az építeni akarás és építeni tudás gyáralapítót csinált az özvegy Artamónovból, a Ratozkij hercegek uradalmi intézőjéből. A történet az orosz jobbágyság "felszabadításának" második esztendejében kezdődik és tart három generáció életén át, a szocialista forradalom kezdetéig.

A regény témája és a történet egyenes vonalvezetése elárulja a nagy orosz forradalom Gorkijra tett hatását. Amíg a nihilisztikus Andrejevek, Arcübasevek és Kuprinok, akik hatalmas destruáló erőt jelentettek a cári Oroszországban, az akuttá vált és stratégiailag megszervezett forradalom elől külföldre menekültek - ő bent maradt az országban, harcolt a kilengések ellen s végül is szocialista munkatársa lett a forradalomnak. Az aktív harcoknak ez a közvetlen megélése belőle is cselekvő embert formált. Ahogyan ma az alakjai mögött megmutatkozik, töretlen harci kedv és a majdan bekövetkezendő eredményekbe vetett hit sugárzik belőle. Ez az írása, talán még az előbbieknél is kevésbé látszik dogmatikusan tendenciózusnak, nem mondja el, miért választotta ezt a témát és miért dolgozta föl így, az egésszel, mintha semmi különösebb célkitűzése nem lett volna és mégis ez a legoroszabb és leggorkijabb műve a mindhalálig orosz Gorkijnak, a szocialistának.

Artamónov, a felszabadított jobbágy, a paraszti Oroszország egyik nagyiparosává lép elő s Gorkij melankolikus csavargói és a csak szép lelkű Gorgyejev Fomák helyett a törhetetlen akarat, a nyugati civilizáció képviselője lesz. A falu parasztjai idegen betörőnek látják, a begubózott lelkek irtózásával "özvegy svábbogárnak" nevezik és ő, ha másképp nem megy, pofonokkal is kész a maga fölényes erejét és a teremtő munkára elhivatottságát dokumentálni. Nem ismer korlátokat, amiknek az áttörhetetlenségét ne remélné keresztültörhetni. Egyformán a maga vonalába kényszeríti az idegen parasztokat és a saját anyátlan családját. Dolgozik és dolgoztat. Szeretőjéül kényszeríti a község özvegy polgármesternéjét, az asszony lányát pedig, hogy mennél kisebb differenciák kerüljenek a családba, feleségül veteti legidősebb fiával. Hogy a fiatalok nem szeretik egymást, vagy talán félnek is egymástól, az nem érdekli Artamónovot. És neki van igaza. Előtte a gyár fölépítése, naggyá tétele a cél, a családba kényszerült asszonyok hozzátörődnek az idegen férfiak természetéhez és az üzem fejlődik, a kapitalisztikus termelési rend törvényei szerint zsarnokul fölterebélyesedik, eszi a kiszolgáltatott emberhúst és fölemészti magát az alapítót is. Artamónovból érdekes típusa lesz a modern kapitalistának, komázik a munkásaival, napestig közöttük él és mindent úgy tesz, mintha munkásai érdekében cselekedne, ő, az új mitológia hőse, sem legyőzhetetlen. A nagy gőzkazán szállításánál túllicitál önmagán és beleszakad a baromi erőfeszítésbe. A gyárat azonban már nélküle sem fenyegeti az összeomlás veszélye. A két idősebb fiú, Pjótr és Alekszej energiáiból tovább él s mint egy legyőzhetetlen szörny a tőkegyűjtés taposó-malmába töri őket. Nyikita, a legfiatalabb fiú, púpos, enervált emberke, kilép az üzemből és zárdába vonul. Gorkij régi, bölcselkedő és tehetetlen alakjainak egyike ő a regényben. Nem tudom, tudatosan vagy tudat alatt formálta ezt meg így Gorkij, de Nyikita szellemben és testben különbözik testvéreitől, a regény főszereplőitől. Púpos és tüdőbeteg és az olvasó érzi, hogy ő testi és lelki alkatánál fogva semmi pozitív igazságot nem képviselhet küzdő testvéreivel szemben. Érthető, hogy bölcselkedéseivel zárdába vonul vissza, mit is kereshetne ő a mindennapi élet forgatagában, Még egy ilyen bölcs alakja van a regénynek, a háziszolga, de arról mindenki úgy tudja, hogy születése óta együgyű. Látni való, ezeknek az alakoknak külső megformálásával Gorkij félreérthetetlen ítéletet is mond róluk. Minden képességével azok mellett áll, akik erősek és aktívak.

És nem kétséges előttem, hogy Gorkijnak ez az aktív cselekedetekben való hivése fejlesztette el a regény témáját a forradalomig. Ebben a regényben nem egy-két félreértett és önmagában meghasonlott individuum letöréséről van szó. Gorkij mint ember átélte a reális forradalmat s egyéni szenvedésein és eredményein túl nem kétségbeesést, hanem harcos életigenlést hirdet. A regényben van hála és vannak letörések, de minden tragédia magában hordja az újjászületés lehetőségét.

Gorkij alkotó erejének legmagasabb kiteljesedését reprezentálja ez a könyv. Az író itt mint rendtevő bölcs áll az olvasó előtt. Ötven esztendején túl újjászületett, reménytelen okoskodásai átváltoztak cselekvő életté.
A regény stílusáról nem tartom szükségesnek külön és részletesen beszélni. A tartalom cselekvő karaktere megszabta és részben meg is változtatta Gorkij stílusát. Formában tiszta kompozíciójú munka, elmaradtak belőle az íróra különben annyira jellemző tájleírások, a külső dolgok sokszor pepecselésig elaprózott leírása. Erre a könyvére a koncentrikus szerkesztés a jellemző. Mondatai a biblikus egyszerűségig kiteljesedettek, mélyek és plasztikusak. Nem könnyű feladat volt a regény lefordítása. Mikor Gellért Hugó erre a komoly feladatra vállalkozott, akkor tiszta művészeti feladatra vállalkozott. Kellett, hogy hivatást érezzen magában erre a munkára és elismerjük, hogy hivatást teljesített be elvégzésével.