 |
|
 |
A Madách Imre Gimnázium, a Barcsay Baráti Körének portálja alapítva 1902 |
| fomenü | vissza az elozo lapra |
 |
Akit a Barcsayban Kempf tanár úr tanított
(világ)irodalomra
Gellért Hugó kép az 1907-es barcsays osztálytablóról |
|
"Nagyapám, Gellért Hugó 1907-ben érettségizett a Barcsay utcai Állami Főgimnázium VIII.a osztályában, majd mennyiségtan-fizika tanári szakos oklevelet szerzett. Tudomásom szerint az 1914 nyarán történt bevonulása előtt is a Barcsayban tanított, majd 1922-ben, miután orosz hadifogságból hazaérkezett, ismét visszatért ide tanárként egy időre. Hagyományőrző munkájukhoz, történelmi gyűjteményük gyarapítására felajánlom Önöknek az 1907-ben érettségizett VIII.a osztály tablóképét, valamint nagyapám néhány megmaradt iskolai füzetét. Gellért Katalin"
| ||
|
Az 1899-1900-as tanév osztálytablóján diákjai között szerepel Kemenes Kempf József tanár úr. A második sor jobb szélén Gellért Hugó kisdiák. Az érettségi tablón kívül csak ezt az osztályképet tette el magának, évszám híján így valószínűsíthető, hogy ez az első gimnazista tablója.
| ||
| ||
|
| ||
|
1907-ben az osztály az érettségihez érkezett:
Gellért Hugó 1912-ben, vagy 913-ban, friss diplomával kezdett tanítani a Barcsayban. Meglepő módon - mennyiségtant.
Mi lett a nyelvekkel? Ekkorra Gellért Hugót már behívták. Huszonhat éves. Vajon volt-e a Barcsayban 1914 őszén, mint a hadba induló katonák átmeneti laktanyájának ideiglenes körletlakója? 1922-ig orosz fogságban volt. Hazatérésekor harmincnégy éves. | ||
|
A Barcsayból immár Madách lett, és az országban még néhány dolog megváltozott. Gellért Hugó újból tanít, de már nem sokáig: egészségét a fogság évei kikezdték.
Ekkor testvére, Gellért Oszkár révén kapcsolatba kerül a Nyugattal. A Kempf József által nevelt kisdiák matematikatanárból irodalmár lesz:
1926-ra lefordítja Gorkij: Az Artamonovok c.művét, melyet a Nyugat Kiadó megjelentet. Ezt követi majd az Egy kuruzsló élete (Lidia Szejfullina regénye),
a Mai orosz dekameron, Tizenkét szék (Ilf-Petrov), Tolsztoj önvallomása, napló-lapjai és levelei.
Maradék erejével a Kiadó könyvvitelét segíti. Az utolsó lendület 1937-ig tart. Ekkor Gellért Hugó tanárunk mind a tollat, mind a tintaceruzát örökre leteszi. Végtisztességén ravatalát a Jókai-lepel borítja. | ||
|
A Nyugat hasábjain Illyés Gyula búcsúztatta. (Nyugat, 1937. 5. szám.) Illyés Gyula: Gellért Hugó A Nyugat olvasói közül csak azok ismerték őt, akik a szerkesztőségben is megfordultak. Udvarias, előzékeny emberrel lett ezeknek ismerkedésük, aki az irodalom iránti tiszteletét azzal fejezte ki, hogy az írók minden kérését azonnal, gyorsan, símán elintézte. Átnyujtotta a honoráriumot, aláiratta a nyugtakönyvecskét s csak férfias, biztos kézfogásából és mosolyából gondolhatta az ember, hogy ez a mosoly és kézfogás már a szellemi résznek szól, a kiadóhivatal honoráriuma után ez az értő lélek honoráriuma. A Nyugat anyagi ügyeinek vezetése nem lehetett kis dolog, kemény markokat kívánhatott az. Gellért Hugó kemény volt és szívós. Mikor utoljára meglátogattam, már sejthettük, hogy menthetetlen; beléptemkor panaszkodott, hogy elerőtlenedett karja az olvasott regényköteteket is alig bírja tartani; később behozták a kiadóhivatal könyvvitelének hatalmas köteteit; rögtön ágyába kérte s bármily erőfeszítésébe került is, addig nem tette le azokat, míg nem végzett a napi számadás ellenőrzésével. A kötelességtudás embere volt. Gondolkodás nélkül vállalta a dolog nehezebb és hálátlanabb oldalát; valószínűen azért nem maradt elég ideje, hogy jobban kifejtse mindazokat a képességeit, melyek az irodalomhoz fűzték. Kitünő műfordító volt, ezt mindenki tudta róla. Én arról is meggyőződhettem, milyen kitünő műértő volt, milyen mély kritikai érzék és tehetség élt benne. S milyen őszinte tisztelet az irodalom és humanitás iránt. Én közelebbi barátságba kerülhettem vele, nemcsak képességeit, de jellemét és életét is megismerhettem. Szívességből orosz nyelvleckéket adott nekem s ezek alatt gyakran beszélt hadifogságáról. Mérhetetlenül sokat szenvedett, de ez nem homályosította el ítéletét: szenvedésének okozóiról is szeretettel beszélt. Életének legsúlyosabb megpróbáltatásai az oroszok körében érték; viszonzásul ő úgy behatolt a nép szellemébe és nyelvébe, ahogy az oroszok közül is kevesen. Gyakran mulattunk azon, hogy valahányszor orvosnő feleségével, akit Szibériából hozott magával, egy-egy ritkább orosz szó jelentésén, orosz szokás eredetén vagy fejlődésén vitába ereszkedett, mindig neki volt igaza. A romantikus szerelem természetes hatásakép Katja magyar hazafi lett, Hugó pedig orosz. A magyarság hősi halottja: a hadifogságban szerzett betegség vitte sírba. Koporsóját mégsem katonák, hanem írók, humanisták állták körül. Az ő fegyvertársuk volt, ők fogják emlékét megőrizni.
|
|
A Jókai-lepel A Jókai-lepel az író 1904-ben történt temetésére készült. 1927-től a BUE és MUE döntése nyomán e nemzeti színű, fekete tüllbe burkolt trikolórba az elhunyt újságírók végtisztességén aranyszállal hímezték nevüket. Az e neveket megörökítő Jókai-lepel 1927 és 1938 között 84 írót, újságírót takart. A lepelre Tóth Árpád, Osvát Ernő, Szini Gyula, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső neve mellett Gellért Hugó nevét is ráhímezve őrzi. (A teljes névsor a MÚOSZ levéltárában van). A lepelnek van egy párja is: Jókai Mór temetésén a katafalkot borító, ugyancsak fekete tüllbe vont, vagyis a ravatal mögötti falat borító piros-fehér-zöld lepel. Ennek aranyhímzésű felirata: Jókai-lepel 1904. A Jókai-lepel ünnepélyes alkalmazására utoljára 1938-ban történt, újabb aranyszálas hímzésre sem került sor. A leplek ezután, talán az ostrom alatt, eltűntek. Az 1970-es évek második felében lelt rájuk a MÚOSZ levéltárosa az egyik raktárban. Neki köszönhetően a neveket megörökítő lepel a Petőfi Irodalmi Múzeumba került szakszerű tárolásra, megőrzésre. A katafalkos terítő a MÚOSZ levéltárában kapott helyet. (Forrás: www.muosz.hu) |
|
Fordításai:
Ilf-Petrov: Tizenkét szék. Aranyborjú. Tolstoj, Lev Nikolaevic (1828-1910): Egy élet önvallomásokban : napló-lapok és levelek / Tolsztoj ; sajtó alá rend. Arthur Luther ; ford. Gellért Hugó A Nyugatban megjelent cikkek Gellért Hugó fordításairól: Kassák Lajos: Az Artamónovok Illyés Gyula: Egy kuruzsló élete Cs. Szabó László: Mai orosz dekameron
|
| főmenü | vissza az előző lapra |