Fókuszban
A Corvin-kitüntetések
Címlap

A Corvin-lánc története

[…]

"Már fél tizenegykor megkezdődött az autók felvonulása a Várba... az ünnepély résztvevői a főkapun át a díszruhás testőrök sorfala között vonultak fel a királyi vár Corvin Mátyás termébe... Tizenegy óra után két perccel kinyílt az ajtó, és Horthy Miklós kormányzó lépett a terembe. A kormányzó kíséretében volt Koós Miklós alezredes, első szárnysegéd. Mögöttük testőrök hozták a Corvin-láncokat és Corvin-koszorúkat." 1931. február 24-én Az Est című napilap tudósított ekképp a négy hónappal korábban alapított új államfői elismerés legelső átadási ceremóniájáról. E cikkből tudható, hogy a kormányzó önnön kezével akasztotta a Magyar Királyság általa legkitűnőbbnek elismert személyiségeinek nyakába a Mátyást ábrázoló, hosszú ezüstláncon lógó, 35 milliméter átmérőjű, díszes érmét, s a szertartás etikettje szerint a tíz "Corvin-láncossal" még néhány szót is váltott

A hagyományteremtő ünnepségről a korabeli krónikák szerint egyetlen meghívott hiányzott, Bartók Béla. A rögtön meginduló szóbeszéd szerint a zeneszerző nem is fogadta el a neki szánt Corvin-koszorút. Volt, aki ezt csak azzal magyarázta, Bartók elégedetlen volt a második fokozattal, amit rajta kívül 58-an - köztük a munka- és vetélytárs barát Kodály Zoltán - vehettek át, mások szerint viszont Bartók távolléte politikai demonstráció volt. Hogy valójában mi történt, azt még a szakirodalom sem tisztázta egyértelműen. Ujfalussy József Bartókról írott könyvében bebizonyítja ugyan, hogy az újságokban megjelent hír, miszerint a zeneszerző londoni utazása miatt nem volt jelen a ceremónián, bizonyosan tévedés. Arról nem is szólva, hogy a mégiscsak Bartók birtokába került Corvin-koszorút az egykori budai lakóházában lévő emlékmúzeumban ma is bárki megtekintheti. Ennek ellenére zenei berkekben ma is tartja magát a legenda, miszerint Bartók a Corvin-ceremónia napján Hatvany Lajos villájában Thomas Mann-nal beszélgetett. Ami csak ott hibádzik, hogy a Magyarországra többször ellátogató német író 1931-ben egyáltalán nem járt itt...

A Corvin-lánc tulajdonosai

1930: Berzeviczy Albert kultúrpolitikus, történész, Dohnányi Ernő zeneszerző, Herczeg Ferenc író, Hubay Jenő zeneszerző, gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter, báró Korányi Sándor belgyógyász, Ravasz László református püspök, teológus, gróf Teleki Pál földrajztudós, Zala György szobrász, báró Wlassics Gyula kultúrpolitikus, jogász. 1935: Hóman Bálint történész, Karlovszky Bertalan festő. 1937: Károlyi Árpád történész, Serédi Jusztinián hercegprímás, egyházjogtudós. 1938: Verebély Tibor sebész. 1939: Hültl Dezső építész, Melich János nyelvész. 1940: Balogh Artúr jogász, Kelemen Lajos történész, Reményik Sándor író. 1941: Pásztor János szobrász, Rudnay Gyula festő. 1942: Schütz Antal hittudós

A Corvin-koszorú tulajdonosai

1930: Angyal Dávid történész, Bajor Gizi* színész, Bakay Lajos sebész, Balló Ede festő, Bartók Béla* zeneszerző, Csathó Kálmán író, Csánki Dezső történész, Császár Elemér irodalomtörténész, Domanovszky Sándor történész, Ereky István jogász, Foerk Ernő építész, Fejér Lipót* matematikus, Gál Gyula színész, Glatz Oszkár* festő, Gombocz Zoltán nyelvész, Grósz Emil szemész, Hekler Antal művészettörténész, Heller Farkas közgazdász, Herzog Ferenc belgyógyász, Hevesi Sándor író, rendező, Hóman Bálint történész, Horváth János* irodalomtörténész, Hutyra Ferenc állatorvos, Hültl Dezső építész, Iványi-Grünwald Béla festő, Kandó Kálmán gépészmérnök, Karlovszky Bertalan festő, Károlyi Árpád történész, Kertész K. Róbert építész, Kisfaludi-Strobl Zsigmond* szobrász, Kodály Zoltán* zeneszerző, Kornis Gyula filozófus, kultúrpolitikus, Kovács Alajos statisztikus, Lechner Jenő építész, Lenhossék Mihály anatómus, Márkus Emília színész, Melich János nyelvész, Négyessy László irodalomtörténész, Orsós Ferenc patológus, Pauler Ákos filozófus, Pásztor János szobrász, Petrovics Elek művészettörténész, Sándor Erzsi operaénekes, Schütz Antal hittudós, Sidló Ferenc szobrász, Sigmond Elek vegyész, Surányi Miklós író, Szabados Béla zeneszerző, Szabolcska Mihály költő, Székelyhidy Ferenc operaénekes, Szekfü Gyula történész, Szentgyörgyi István szobrász, Thienemann Tivadar irodalomtörténész, nyelvész, Tormay Cecile író, Verebély Tibor sebész, Vészi József író, Voinovich Géza irodalomtörténész, Walder Gyula építész, Zemplén Géza* vegyész, Zilahy Lajos író. 1931: Dudits Andor festő, Kenéz Béla statisztikus. 1935: Gerevich Tibor művészettörténész, Harsányi Zsolt író, Kiss Ferenc színész, Molnár Ferenc író, Révész Imre egyháztörténész, Rudnay Gyula* festő, Szily Kálmán vallás- és közoktatásügyi államtitkár, mérnök. 1937: Makkai Sándor író, Németh Gyula* nyelvész, Némethy Ella operaénekes, Szent-Györgyi Albert* orvosbiológus. 1938: Csánky Dénes festő, Palló Imre* operaénekes, Tasnády Ilona színész, Vastagh György szobrász. 1939: vitéz Aba-Novák Vilmos festő, Gulácsy Irén író, Mécs László költő. 1940: Balázs András jogtörténész, Berde Mária író, Bíró Vencel történész, Gyallay Domonkos író, Gyergyai Árpád fül-orr-gégész, György Lajos irodalomtörténész, báró Kemény János író, Kós Károly építész, író, Kristóf György irodalomtörténész, Nyírő József író, Pakocs Károly író, Scheffler János egyházjogtudós, Szilágyi Dózsa hitszónok, Szopos Sándor festő, Tamási Áron* író, Tavaszy Sándor író, teológus, Váradi Aranka színész, Varga Béla teológiai író. 1941: Angyal Pál jogász, Burghardt Rezső festő, Megyer-Meyer Antal iparművész, Neuber Ede bőrgyógyász, Pogány Béla fizikus, Szabó Zoltán botanikus, Szentpétery Imre történész, Szőnyi István* festő, Tamás Lajos* nyelvész, Vladár Gábor jogász. 1942: Schimanek Emil* gépészmérnök, Varga József* vegyész, Zathureczky Ede* hegedűművész. 1944: Harsányi Lajos költő, Lehár Ferenc zeneszerző, Lukinich Imre történész

*Később Kossuth-díjat is kapott.

Gondolkodni, hogy miképpen viszonyuljon a magas elismeréshez, persze, minden érintettnek jutott elég idő. A Corvin-lánc, a Corvin-koszorú és a Corvin-díszjelvény kitüntetések alapító okiratát ugyanis Horthy Miklós 1930, október 11-én, Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter ellenjegyzésével írta alá, s tíz nappal később a hivatalos lap, a Budapesti Közlöny már közzé is tette "a magyar tudomány, irodalom és művészet terén, valamint a magyar művelődés fellendítése körül szerzett kimagasló érdemekért" kitüntetettek névsorát. Az első láncot egyébként maga az ötletadó, az "5000 népiskolai objektum létesítése és a két alföldi egyetem elhelyezése és fejlesztése körül szerzett elévülhetetlen" tevékenységéért Klebelsberg kultuszminiszter kapta. Mi több, a politikai legendárium szerint a "Kedves Gróf Klebelsberg" kezdetű, ez alkalomból írt Horthy-nyilatkozatot sem más, mint a címzett kultuszminiszter fogalmazta. Így vagy úgy, a "nemzeti megújhodás" jegyében született Corvin-kitüntetés bizonyára kapóra jöhetett a kormányzósága tizedik évfordulóját ünneplő Horthynak.

Pandula Attila, az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója, aki a Horthy-korszak kitüntetéseit dolgozta fel, kéziratban rekedt munkájában úgy véli, hogy az 1887-ben még Ferenc József által alapított - "Császári és királyi osztrák magyar Díszjelvény művészetért és tudományért" elnevezésű - kitüntetés 1918-as "elhalása" után azért állott be majd másfél évtizedes szünet, mert a kormányzó közjogi helyzete a Magyar Királyságban sokáig bizonytalan volt. Igaz, Horthy - afféle nemességadományozási pótlásként - már 1920-ban létrehozta a vitézi szervezetet, de arra tíz évet várt, amíg eme ugyancsak a "legszorosabban vett uralkodói felségjoggal", vagyis a kitüntetésadományozás direkt jogával is élni kezdett.

A feltételezhető ötletadó Klebelsberg szeme előtt egyébként egy szellemi elitklub megalakítása lebeghetett. Jól tükröződik ez az alapítás napján közzétett alapszabályban is. Ezek szerint az élő Corvin-láncosok száma soha nem haladhatta meg a tizenkettőt, a mindenkori koszorúsok keretszámát pedig hatvanban maximálták. Bekerülni e szűk körbe csak a már kitüntetettek elhalálozása után lehetett. Az elismeréssel - a gazdasági világválság éveit írjuk - pénz, kiváltság nem járt, csakis a dicsőség. Mi több: maguk az ordók is állami tulajdonban maradtak, a kisebb vagyont érő láncokat, illetve koszorúkat elhalálozáskor a családtagoknak Horthy kabinetirodájához kellett visszaküldeniük. Ezeket kapták meg aztán a "rend" új tagjai. Így például a kitüntetés híréről még értesülő, a kiosztás idején viszont már halott - és csak Karinthy Frigyes paródiája által halhatatlanná lett - Szabolcska Mihály költő koszorúja rögvest a történeti festőhöz, Dudits Andorhoz "vándorolt".

Az adományozás kulisszatitkairól ma még nagyon kevés tudható, a Corvin-kitüntetések szinte teljes iratanyaga ugyanis a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) egyéb dokumentumaival együtt megsemmisült. Az utókor így számos esetben találgatásra kényszerül, ki miért kapta és ki miért nem kapta meg a díjat. A díjazottak listáját böngészve mindenesetre feltűnő, hogy a mindössze 23 - "nagy fokozatú" - Corvin-lánc tulajdonos között még mutatóban sem igen akad olyan, akinek kurzushűsége megkérdőjelezhető lett volna. A koronázatlan írófejedelemnek mondott Herczeg Ferenc vagy a millenniumi emlékműre egykoron megbízást elnyerő Zala György szobrász munkássága a bizonyság arra, a kitüntetést korántsem az újító elméknek szánták. Kétségtelen, e tekintetben - és ami az utókori visszaigazolást illeti - lényegesen kiegyenlítettebb a halálozások-feltöltések révén kiosztott 114 koszorú jogosultjainak a névsora. Arról nem is szólva, hogy e listára felkerülhetett nyolc hölgy is, akik közül igazán csak - ahogy a hivatalos névsorban szerepelt - Bajor Gizella és Márkus Emília színművésznők, valamint Sándor Erzsi operaénekes nevét őrizte meg a közemlékezet, no meg talán a mostanában nosztalgikusan emlegetett, ám az irodalmi kánonban nem szereplő Tormay Cecilét.

Pandula úgy véli, noha egy másik, nem kevésbé reprezentatív lista is összeállítható lenne az elismerésben nem részesültek neveiből, a "Corvin-rend" tagjainak többsége mégiscsak joggal kapta meg a magas kitüntetést. Ezt szerinte közvetve az is bizonyítja, hogy a fél évszázaddal ezelőtti rendszerváltást követően 18-an - különböző időpontban - a Kossuth-díjban is részesültek. A Corvin-lánccal, illetve -koszorúval ékesítettek érdemeit bizonyára nem kisebbíti, hogy elismerésükkel kapcsolatban jó néhány kortársi fenntartást ismerünk. Az egyik legelső támadás a Bajcsy-Zsilinszky Endre szerkesztette Előörs című lapban már 1930 novemberének első napjaiban napvilágot látott. Az aláírás nélküli fulmináns cikk a "diadalmas" Klebelsberget tűzi tollhegyre, s azt állítja, hogy "a Korvinláncok kultúrfityegőit is nemzetiségi, sőt kisebbségi arányok szerint osztotta ki", meg azt is, hogy "a láncosok és koszorúsok rendjében hetven százalék a germán". A cikket talán nem is volna érdemes megemlíteni, ha 1975-ben Bokor László irodalomtörténész nem derítette volna ki, hogy annak szerzője nem volt más, mint József Attila.

De hogy a Corvin-kitüntetések körül - más szférákban is - milyen nem nyilvános indulatok kavaroghattak, arra igen jellemző példát talált Serédi Jusztinián bíboros Esztergomban őrzött iratai között Pandula Attila. Magyarország hercegprímása a Corvin-láncot csak az alapítás után hét esztendővel kapta meg, míg "ellenlábasa", Ravasz László református püspök az első körben részesült - a református - Horthy elismerésében. Serédi 1937-ben számos gratulációt kap, többeké mellett a székesfehérvári püspök Shvoy Lajostól, aki úgy értékelte a döntést, hogy azzal "a magyar katolicizmusnak egy régi sérelme reperáltatott, hiszen... Eminenciád korszakalkotó munkássága az egyházjog terén nem mai keletű, az éppen olyan egyedülálló volt a Corvin-lánc alapításakor, mint ma; nem a tudományos érték hiánya, de más politikai elgondolások voltak az oka annak, hogy a katolikus klérus kiválóságai közül senkit sem tisztelt meg evvel a felelős kormány".

A kitüntetés alapításával egy időben rendelet született arról is, hogy az elismerésben részesültekből létre kell hozni a később csak Corvin-rendként emlegetett testületet, amely a kultuszminiszter előterjesztésére titkos szavazással dönt majd a megüresedett helyek, tehát a láncosok 12-es és a koszorúsok 60-as keretének feltöltéséről. 1932. február 23-án a Corvin-rend első ünnepi vacsoráján még Klebelsberg elnökölt, a másodikon már, új kultuszminiszterként, Hóman Bálint. 1931-ben - szerzőtársával, Szekfű Gyulával együtt - csak a Corvin-koszorút vehette át. További három évet kellett várnia, és minden bizonnyal lobbiznia, amíg a kormányzó a láncot is a nyakába akasztotta. Hóman a szabályok értelmében ekkor, 1935-ben visszaszolgáltatta a Corvin-koszorút, amit aztán még az évben a közoktatási államtitkár, a felsőházi tag, műegyetemi tanár, Szily Kálmán kapott meg.

A Corvin-kitüntetésekkel kapcsolatos első módosítási törvényjavaslat - melyet 1938 januárjában tárgyalt és fogadott el a minisztertanács - nyilván nem véletlenül fűződik Hóman nevéhez. Mivel rajta kívül is voltak, akik "koszorúsból" "láncossá" léptek elő, sikerült keresztülvinnie, hogy az új láncosok megtarthassák koszorús címüket is. S mert Szily Kálmántól aligha lehetett volna visszaszerezni az eredeti érmet, Hóman egy másikat, egy hasonmás koszorúérmet csináltatott (vagy kapott) s ettől kezdve a két ordót gyakran együtt viselte. Egy fénykép tanúsága szerint ezt a divatot követte Rudnay Gyula, a nagybányai iskola egyik meghatározó festője is akinek a Parlamentben jelenleg is megtalálható, Pusztaszeri országgyűlés című nagyméretű munkája. Arról azonban nem tudni, hogy a korokon átívelő művésznek volt-e alkalma a Corvin-kitüntetések és az 1949-ben neki ítélt Kossuth-díj egyidejű viselésére.

1940 októberében Horthy, az alapítás tizedik évfordulóján "a Magyar Szent Koronához visszatért erdélyi és keleti országrészekre" tekintettel a Corvin-láncok számát hárommal, a koszorúkét pedig hússzal emelte fel, s az így megnyílt helyeket újabb adományozásokkal rögtön be is töltötte. A Reményik Sándor halála miatt újra megítélhető láncot 1942-ben - akkor még nem leheteli tudni, hogy az utolsó ilyen kitüntetést - a katolikus egyház neves teológusa, Schütz Antal kapta, s ezzel ő lett a 23., egyben az utolsó Corvin-láncos. Koszorút egyébként még 1944 februárjában is osztottak, például az operett nagymesterének, Lehár Ferencnek. S bár a háború után az alig több mint 13 esztendeig élt kitüntetést - lévén tudományos és művészeti elismerés - nem tiltották be, történetére mégis a feledés fátylát borították. Olyannyira, hogy például a Magyar Életrajzi Lexikonban egyetlen kitüntetettről sem árulják el, valaha a Corvin-rend tagja volt.

Murányi Gábor: A Corvin-lánc története = HVG, 1999. november 13. 97-104.


(c) JATE Egyetemi Könyvtár, Szeged, 1998-1999.