|
|
|
A Corvin-lánc története
[…]
A hagyományteremtő
ünnepségről a korabeli krónikák szerint egyetlen meghívott hiányzott, Bartók
Béla. A rögtön meginduló szóbeszéd szerint a zeneszerző nem is fogadta el a neki
szánt Corvin-koszorút. Volt, aki ezt csak azzal magyarázta, Bartók elégedetlen
volt a második fokozattal, amit rajta kívül 58-an - köztük a munka- és
vetélytárs barát Kodály Zoltán - vehettek át, mások szerint viszont Bartók
távolléte politikai demonstráció volt. Hogy valójában mi történt, azt még a
szakirodalom sem tisztázta egyértelműen. Ujfalussy József Bartókról írott
könyvében bebizonyítja ugyan, hogy az újságokban megjelent hír, miszerint a
zeneszerző londoni utazása miatt nem volt jelen a ceremónián, bizonyosan
tévedés. Arról nem is szólva, hogy a mégiscsak Bartók birtokába került
Corvin-koszorút az egykori budai lakóházában lévő emlékmúzeumban ma is bárki
megtekintheti. Ennek ellenére zenei berkekben ma is tartja magát a legenda,
miszerint Bartók a Corvin-ceremónia napján Hatvany Lajos villájában Thomas
Mann-nal beszélgetett. Ami csak ott hibádzik, hogy a Magyarországra többször
ellátogató német író 1931-ben egyáltalán nem járt itt... A Corvin-lánc tulajdonosai 1930: Berzeviczy Albert
kultúrpolitikus, történész, Dohnányi Ernő zeneszerző, Herczeg Ferenc író,
Hubay Jenő zeneszerző, gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi
miniszter, báró Korányi Sándor belgyógyász, Ravasz László református
püspök, teológus, gróf Teleki Pál földrajztudós, Zala György szobrász,
báró Wlassics Gyula kultúrpolitikus, jogász. 1935: Hóman Bálint történész,
Karlovszky Bertalan festő. 1937: Károlyi Árpád történész, Serédi
Jusztinián hercegprímás, egyházjogtudós. 1938: Verebély Tibor sebész. 1939:
Hültl Dezső építész, Melich János nyelvész. 1940: Balogh Artúr jogász,
Kelemen Lajos történész, Reményik Sándor író. 1941: Pásztor János
szobrász, Rudnay
Gyula festő. 1942: Schütz Antal hittudós A Corvin-koszorú tulajdonosai 1930: Angyal Dávid történész, Bajor
Gizi* színész, Bakay Lajos sebész, Balló Ede festő, Bartók Béla*
zeneszerző, Csathó Kálmán író, Csánki Dezső történész, Császár Elemér
irodalomtörténész, Domanovszky Sándor történész, Ereky István jogász,
Foerk Ernő építész, Fejér Lipót* matematikus, Gál Gyula színész, Glatz
Oszkár* festő, Gombocz Zoltán nyelvész, Grósz Emil szemész, Hekler Antal
művészettörténész, Heller Farkas közgazdász, Herzog Ferenc belgyógyász,
Hevesi Sándor író, rendező, Hóman Bálint történész, Horváth János*
irodalomtörténész, Hutyra Ferenc állatorvos, Hültl Dezső építész,
Iványi-Grünwald Béla festő, Kandó Kálmán gépészmérnök, Karlovszky Bertalan
festő, Károlyi Árpád történész, Kertész K. Róbert építész,
Kisfaludi-Strobl Zsigmond* szobrász, Kodály Zoltán* zeneszerző, Kornis
Gyula filozófus, kultúrpolitikus, Kovács Alajos statisztikus, Lechner Jenő
építész, Lenhossék Mihály anatómus, Márkus Emília színész, Melich János
nyelvész, Négyessy László irodalomtörténész, Orsós Ferenc
patológus,
Pauler Ákos filozófus, Pásztor János szobrász, Petrovics Elek
művészettörténész, Sándor Erzsi operaénekes, Schütz Antal hittudós, Sidló
Ferenc szobrász, Sigmond Elek vegyész, Surányi Miklós író, Szabados Béla
zeneszerző, Szabolcska Mihály költő, Székelyhidy
Ferenc operaénekes, Szekfü Gyula történész, Szentgyörgyi István szobrász,
Thienemann Tivadar irodalomtörténész, nyelvész, Tormay Cecile író,
Verebély Tibor sebész, Vészi József író, Voinovich Géza irodalomtörténész,
Walder Gyula építész, Zemplén Géza* vegyész, Zilahy Lajos író. 1931: Dudits Andor festő, Kenéz Béla
statisztikus. 1935: Gerevich Tibor művészettörténész, Harsányi Zsolt író,
Kiss Ferenc színész, Molnár Ferenc író, Révész Imre egyháztörténész,
Rudnay Gyula* festő, Szily Kálmán vallás- és közoktatásügyi
államtitkár, mérnök. 1937: Makkai Sándor író, Németh Gyula* nyelvész,
Némethy Ella operaénekes, Szent-Györgyi Albert* orvosbiológus. 1938:
Csánky Dénes festő, Palló Imre* operaénekes, Tasnády Ilona színész,
Vastagh György szobrász. 1939: vitéz Aba-Novák Vilmos festő, Gulácsy Irén
író, Mécs László költő. 1940: Balázs András jogtörténész, Berde Mária író,
Bíró Vencel történész, Gyallay Domonkos író, Gyergyai Árpád
fül-orr-gégész, György Lajos irodalomtörténész, báró Kemény János író, Kós
Károly
építész, író, Kristóf György irodalomtörténész, Nyírő József író, Pakocs
Károly író, Scheffler János egyházjogtudós, Szilágyi Dózsa hitszónok,
Szopos Sándor festő, Tamási Áron* író, Tavaszy Sándor író, teológus,
Váradi Aranka színész, Varga Béla teológiai író. 1941: Angyal Pál jogász, Burghardt
Rezső festő, Megyer-Meyer Antal iparművész, Neuber Ede bőrgyógyász, Pogány
Béla fizikus, Szabó Zoltán botanikus, Szentpétery Imre történész, Szőnyi
István* festő, Tamás Lajos* nyelvész, Vladár Gábor jogász. 1942: Schimanek Emil*
gépészmérnök, Varga József* vegyész, Zathureczky Ede* hegedűművész. 1944:
Harsányi Lajos költő, Lehár Ferenc zeneszerző, Lukinich Imre
történész *Később Kossuth-díjat is kapott. Gondolkodni, hogy miképpen
viszonyuljon a magas elismeréshez, persze, minden érintettnek jutott elég idő. A
Corvin-lánc, a Corvin-koszorú és a Corvin-díszjelvény kitüntetések alapító
okiratát ugyanis Horthy Miklós 1930, október 11-én, Klebelsberg Kuno vallás- és
közoktatásügyi miniszter ellenjegyzésével írta alá, s tíz nappal később a
hivatalos lap, a Budapesti Közlöny már közzé is tette "a magyar tudomány,
irodalom és művészet terén, valamint a magyar művelődés fellendítése körül
szerzett kimagasló érdemekért" kitüntetettek névsorát. Az első láncot egyébként
maga az ötletadó, az "5000 népiskolai objektum létesítése és a két alföldi
egyetem elhelyezése és fejlesztése körül szerzett elévülhetetlen"
tevékenységéért Klebelsberg kultuszminiszter kapta. Mi több, a politikai
legendárium szerint a "Kedves Gróf Klebelsberg" kezdetű, ez alkalomból írt
Horthy-nyilatkozatot sem más, mint a címzett kultuszminiszter fogalmazta. Így
vagy úgy, a "nemzeti megújhodás" jegyében született Corvin-kitüntetés bizonyára
kapóra jöhetett a kormányzósága tizedik évfordulóját ünneplő
Horthynak. Pandula Attila, az ELTE
Bölcsészettudományi Karának oktatója, aki a Horthy-korszak kitüntetéseit
dolgozta fel, kéziratban rekedt munkájában úgy véli, hogy az 1887-ben még Ferenc
József által alapított - "Császári és királyi osztrák magyar Díszjelvény
művészetért és tudományért" elnevezésű - kitüntetés 1918-as "elhalása" után
azért állott be majd másfél évtizedes szünet, mert a kormányzó közjogi helyzete
a Magyar Királyságban sokáig bizonytalan volt. Igaz, Horthy - afféle
nemességadományozási pótlásként - már 1920-ban létrehozta a vitézi szervezetet,
de arra tíz évet várt, amíg eme ugyancsak a "legszorosabban vett uralkodói
felségjoggal", vagyis a kitüntetésadományozás direkt jogával is élni
kezdett. A feltételezhető ötletadó
Klebelsberg szeme előtt egyébként egy szellemi elitklub megalakítása
lebeghetett. Jól tükröződik ez az alapítás napján közzétett alapszabályban is.
Ezek szerint az élő Corvin-láncosok száma soha nem haladhatta meg a tizenkettőt,
a mindenkori koszorúsok keretszámát pedig hatvanban maximálták. Bekerülni e szűk
körbe csak a már kitüntetettek elhalálozása után lehetett. Az elismeréssel - a
gazdasági világválság éveit írjuk - pénz, kiváltság nem járt, csakis a dicsőség.
Mi több: maguk az ordók is állami tulajdonban maradtak, a kisebb vagyont érő
láncokat, illetve koszorúkat elhalálozáskor a családtagoknak Horthy
kabinetirodájához kellett visszaküldeniük. Ezeket kapták meg aztán a "rend" új
tagjai. Így például a kitüntetés híréről még értesülő, a kiosztás idején viszont
már halott - és csak Karinthy Frigyes paródiája által halhatatlanná lett -
Szabolcska Mihály költő koszorúja rögvest a történeti festőhöz, Dudits Andorhoz
"vándorolt". Pandula úgy véli, noha egy
másik, nem kevésbé reprezentatív lista is összeállítható lenne az elismerésben
nem részesültek neveiből, a "Corvin-rend" tagjainak többsége mégiscsak joggal
kapta meg a magas kitüntetést. A kitüntetés alapításával
egy időben rendelet született arról is, hogy az elismerésben részesültekből
létre kell hozni a később csak Corvin-rendként emlegetett testületet, amely a
kultuszminiszter előterjesztésére titkos szavazással dönt majd a megüresedett
helyek, tehát a láncosok 12-es és a koszorúsok 60-as keretének feltöltéséről.
1932. február 23-án a Corvin-rend első ünnepi vacsoráján még Klebelsberg
elnökölt, a másodikon már, új kultuszminiszterként, Hóman Bálint. 1931-ben -
szerzőtársával, Szekfű Gyulával együtt - csak a Corvin-koszorút vehette át.
További három évet kellett várnia, és minden bizonnyal lobbiznia, amíg a
kormányzó a láncot is a nyakába akasztotta. Hóman a szabályok értelmében ekkor,
1935-ben visszaszolgáltatta a Corvin-koszorút, amit aztán még az évben a
közoktatási államtitkár, a felsőházi tag, műegyetemi tanár, Szily Kálmán kapott
meg. 1940 októberében Horthy, az
alapítás tizedik évfordulóján "a Magyar Szent Koronához visszatért erdélyi és
keleti országrészekre" tekintettel a Corvin-láncok számát hárommal, a koszorúkét
pedig hússzal emelte fel, s az így megnyílt helyeket újabb adományozásokkal
rögtön be is töltötte. A Reményik Sándor halála miatt újra megítélhető láncot
1942-ben - akkor még nem leheteli tudni, hogy az utolsó ilyen kitüntetést - a
katolikus egyház neves teológusa, Schütz Antal kapta, s ezzel ő lett a 23.,
egyben az utolsó Corvin-láncos. Koszorút egyébként még 1944 februárjában is
osztottak, például az operett nagymesterének, Lehár Ferencnek. S bár a háború
után az alig több mint 13 esztendeig élt kitüntetést - lévén tudományos és
művészeti elismerés - nem tiltották be, történetére mégis a feledés fátylát
borították. Olyannyira, hogy például a Magyar Életrajzi Lexikonban egyetlen
kitüntetettről sem árulják el, valaha a Corvin-rend tagja volt. Murányi Gábor: A Corvin-lánc
története = HVG, 1999. november 13. 97-104."Már
fél tizenegykor megkezdődött az autók felvonulása a Várba... az ünnepély
résztvevői a főkapun át a díszruhás testőrök sorfala között vonultak fel a
királyi vár Corvin Mátyás termébe... Tizenegy óra után két perccel kinyílt az
ajtó, és Horthy Miklós kormányzó lépett a terembe. A kormányzó kíséretében volt
Koós Miklós alezredes, első szárnysegéd. Mögöttük testőrök hozták a
Corvin-láncokat és Corvin-koszorúkat." 1931. február 24-én Az Est
című napilap tudósított ekképp a négy hónappal korábban alapított új államfői
elismerés legelső átadási ceremóniájáról. E cikkből tudható, hogy a kormányzó
önnön kezével akasztotta a Magyar Királyság általa legkitűnőbbnek elismert
személyiségeinek nyakába a Mátyást ábrázoló, hosszú ezüstláncon lógó, 35
milliméter átmérőjű, díszes érmét, s a szertartás etikettje szerint a tíz
"Corvin-láncossal" még néhány szót is váltott
Az adományozás
kulisszatitkairól ma még nagyon kevés tudható, a Corvin-kitüntetések szinte
teljes iratanyaga ugyanis a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) egyéb
dokumentumaival együtt megsemmisült. Az utókor így számos esetben találgatásra
kényszerül, ki miért kapta és ki miért nem kapta meg a díjat. A díjazottak
listáját böngészve mindenesetre feltűnő, hogy a mindössze 23 - "nagy fokozatú" -
Corvin-lánc tulajdonos között még mutatóban sem igen akad olyan, akinek
kurzushűsége megkérdőjelezhető lett volna. A koronázatlan írófejedelemnek
mondott Herczeg Ferenc vagy a millenniumi emlékműre egykoron megbízást elnyerő
Zala György szobrász munkássága a bizonyság arra, a kitüntetést korántsem az
újító elméknek szánták. Kétségtelen, e tekintetben - és ami az utókori
visszaigazolást illeti - lényegesen kiegyenlítettebb a halálozások-feltöltések
révén kiosztott 114 koszorú jogosultjainak a névsora. Arról nem is szólva, hogy
e listára felkerülhetett nyolc hölgy is, akik közül igazán csak - ahogy a
hivatalos névsorban szerepelt - Bajor Gizella és Márkus Emília színművésznők,
valamint Sándor Erzsi operaénekes nevét őrizte meg a közemlékezet, no meg talán
a mostanában nosztalgikusan emlegetett, ám az irodalmi kánonban nem szereplő
Tormay Cecilét.
Ezt szerinte közvetve az is
bizonyítja, hogy a fél évszázaddal ezelőtti rendszerváltást követően 18-an -
különböző időpontban - a Kossuth-díjban is részesültek. A Corvin-lánccal,
illetve -koszorúval ékesítettek érdemeit bizonyára nem kisebbíti, hogy
elismerésükkel kapcsolatban jó néhány kortársi fenntartást ismerünk. Az egyik
legelső támadás a Bajcsy-Zsilinszky Endre szerkesztette Előörs című lapban már
1930 novemberének első napjaiban napvilágot látott. Az aláírás nélküli fulmináns
cikk a "diadalmas" Klebelsberget tűzi tollhegyre, s azt állítja, hogy "a
Korvinláncok kultúrfityegőit is nemzetiségi, sőt kisebbségi arányok szerint
osztotta ki", meg azt is, hogy "a láncosok és koszorúsok rendjében hetven
százalék a germán". A cikket talán nem is volna érdemes megemlíteni, ha 1975-ben
Bokor László irodalomtörténész nem derítette volna ki, hogy annak szerzője nem
volt más, mint József Attila.
De hogy a Corvin-kitüntetések körül - más
szférákban is - milyen nem nyilvános indulatok kavaroghattak, arra igen jellemző
példát talált Serédi Jusztinián bíboros Esztergomban őrzött iratai között
Pandula Attila. Magyarország hercegprímása a Corvin-láncot csak az alapítás után
hét esztendővel kapta meg, míg "ellenlábasa", Ravasz László református püspök az
első körben részesült - a református - Horthy elismerésében. Serédi 1937-ben
számos gratulációt kap, többeké mellett a székesfehérvári püspök Shvoy Lajostól,
aki úgy értékelte a döntést, hogy azzal "a magyar katolicizmusnak egy régi
sérelme reperáltatott, hiszen... Eminenciád korszakalkotó munkássága az
egyházjog terén nem mai keletű, az éppen olyan egyedülálló volt a Corvin-lánc
alapításakor, mint ma; nem a tudományos érték hiánya, de más politikai
elgondolások voltak az oka annak, hogy a katolikus klérus kiválóságai közül
senkit sem tisztelt meg evvel a felelős kormány".
A Corvin-kitüntetésekkel kapcsolatos első
módosítási törvényjavaslat - melyet 1938 januárjában tárgyalt és fogadott el a
minisztertanács - nyilván nem véletlenül fűződik Hóman nevéhez. Mivel rajta
kívül is voltak, akik "koszorúsból" "láncossá" léptek elő, sikerült
keresztülvinnie, hogy az új láncosok megtarthassák koszorús címüket is. S mert
Szily Kálmántól aligha lehetett volna visszaszerezni az eredeti érmet, Hóman egy
másikat, egy hasonmás koszorúérmet csináltatott (vagy kapott) s ettől kezdve a
két ordót gyakran együtt viselte. Egy fénykép tanúsága szerint ezt a divatot
követte Rudnay Gyula, a nagybányai iskola egyik meghatározó festője is akinek a
Parlamentben jelenleg is megtalálható, Pusztaszeri országgyűlés című nagyméretű
munkája. Arról azonban nem tudni, hogy a korokon átívelő művésznek volt-e
alkalma a Corvin-kitüntetések és az 1949-ben neki ítélt Kossuth-díj egyidejű
viselésére.
(c) JATE Egyetemi Könyvtár, Szeged, 1998-1999.