Simonkai Lajos botanikus, a XIX. század második felének egyik legnagyobb magyar flórakutatója 150 éve, 1851. január 9-én született Nyíregyházán. Elemi iskoláit és a gimnázium alsó négy osztályát szülővárosában végezte el, majd Eperjesen folytatta tanulmányait. 1870-ben a pesti Tudományegyetemre iratkozott be, ahol a fiziológus Jurányi Lajos professzor mellett alapos növényélettani és anatómiai ismeretekre tett szert. Borbás Vincével, Jurányi asszisztensével botanizálva számos új adattal gazdagította a térség flórájának ismeretét. Ebben az időben a mohákkal is foglalkozott, s mint briológus (mohász) vett részt 1872 nyarán a Hazslinszky Frigyes által vezetett botanikai kutatóúton a Bánság, Arad- és Hunyad megye területén. 1873-ban Baranya megyében, a Balaton környékén és a Bakonyban botanizált, a következő évben pedig ismét hazánk délkeleti részeit kereste fel. 1874-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd 1875 őszén a nagyváradi főreáliskola tanárává nevezték ki. 1879-ben a budapesti Tudományegyetemen letette a doktori szigorlatot. Az 1880–1881-es tanévben a pancsovai, 1881–1891 között pedig az aradi főreáliskolában tanított.

Kitűnő tanár volt, aki az oktatást és a tudományos tevékenységet egyaránt magas színvonalon művelte. Tankönyvei, növényhatározói igen keresettek voltak az ifjúság körében. Új lakóhelyein töretlen lelkesedéssel és alapossággal látott hozzá a környék növényvilágának kutatásához. Bihar és Arad megye növényvilágáról szóló, 1879–1893 között közreadott írásai alapvető forrásmunkák. A Természettudományi Társulat megbízásából 1880-ban hozzáfogott Erdély flórájának kritikai feldolgozásához.

Rengeteget utazott, gyűjtött. Az erdélyi flórára vonatkozó tanulmányok céljából az 1883/84. tanévben hat hónapig szabadságon tartózkodott Bécsben. Itt többek között Ferdinand Schur (1799–1878), az erdélyi flóra híres kutatójának eredeti anyagait vette revízió alá. A nagy munka, amelyet élete fő művének tekinthetünk, Budapesten jelent meg 1886-ban Erdély edényes flórájának helyesbített foglalata címen.

A flórakutatás mellett rendszertani, főképp a fás szárú nemzetségek rendszertani kérdéseivel foglalkozott. Szemléletén, fajfelfogásán nagy mértékben a bécsi botanikusokkal, különösen Anton Kernerrel (1831–1898) való érintkezés hatása tükröződik. Az új fajok felállításakor nagy jelentőséget tulajdonított a növényföldrajzi szempontoknak, ami abban a korban forradalmian újnak számított.
Ezirányú dolgozatai közül a legfontosabbak:
Hazánk és a földkerekség hársfajainak bíráló átnézete (1888),
Magyarország és környékének zanótjai (1888),
Növényföldrajzi vonások hazánk flórájának jellemzéséhez (1891), Őshonos és termesztett szilfáink fajai (1898),
valamint a Hazánk tölgy-fajai és tölgy-erdei címen az MTA által 1890-ben kiadott tanulmánya.

1891-ben a budapesti VII. kerületi áll. főgimnázium tanárává nevezték ki, a következő évben a budapesti Tudományegyetemen magántanári képesítést szerzett növényföldrajzból.

A főváros gazdag és változatos flórája újra felkeltette kutatói szenvedélyét, és számos kirándulást vezetett Budapest környékére tanítványainak népes tábora kíséretében. Eredményeit az Újabb adatok Budapest növényzetének ismeretéhez (1903) és Pótlék Budapest és vidéke növényzetének ismertetéséhez (1904) című dolgozataiban tette közzé. Budapesten hunyt el 1910. január 2-án.

(Kiss Csongor)

Simonkai Lajos botanikai felfedezése:
Flóránk üstököse, a magyar látonya

Forrás:
http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2001/0102/kronika/kronika.html
http://www.mtmuhely.hu/et2-2001.html